Készítsetek számomra szentélyt, hogy köztük lakozzam”. Érdekes, hogy a Mózes II. könyvéből való idézetet általában nem így, hanem tévesen („hogy benne lakozzam”) fordítják: holott nem azért kell szentélyt építeni, mintha Isten ott lakozna, hanem azért, hogy a nép között, köztük legyen jelen...)

            A zsinagógák a jeruzsálemi Szentélynek az időszámításunk szerinti 70-ben történt pusztulása után váltak a zsidó vallás központi intézményeivé. A görög eredetű szó a héber bét hakneszet (= a gyülekezés háza) tükörfordítása. S a zsidó templom valóban a közösség háza, a közösség egymásra találásának otthona, mondhatni gyülekezési helye egy-egy város vagy község híveinek. Nem szent hely tehát, mint a hajdanvolt jeruzsálemi Templom: így ne csodálkozzunk, ha egy-egy zsinagógában olykor (a kevésbé fontos imák közben) beszélgetést, csevegést hallunk.

A zsinagógába mindig fedett fővel lépünk (a férjezett asszonyok kendőben), tisztelet jeléül. A fedett fő ugyanis az ókorban a szabad emberek privilégiuma volt, a rabszolga csak fedetlen fővel jelenhetett meg ura előtt. A vallásos zsidó úgy érzi: Isten előtt mindannyian szabad emberek vagyunk…

Templomba lépéskor egy bibliai mondatot ismétlünk, különös módon épp egy idegen próféta, Bileám szavait, aki azért jött, hogy megátkozza Izraelt, ám sátrainak rendezettségét látva, csak áldani tudott: „Milyen szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid Izrael”. Ezt a bibliai mondatot több évtizednyi hányattatás (és persez, a mostani felújítás) után végre joggal mondhatjuk el a Dohány utcai zsidó templomról is...

Lényeges eszköze a zsinagóga a közösség szerveződésének és megtartásának: imádkozni is csak akkor lehet benne, ha legalább tíz felnőtt férfi van jelen. Ennek magyarázatát a Szentírásban fedezhetjük föl. Mózes Izrael fiainak 12 törzséből egy-egy embert küldött Kánaánba, hogy az országról híreket hozzanak. A visszatérők vállukra vetett rúdon hozták az óriási szőlőfürtöket, ami az ország gazdagságáról, a „tejjel-mézzel folyó Kánaánról” vallott. Ám két ember kivételével (Jósua és Káleb) valamennyien azt állították: a pusztai nép képtelen lesz elfoglalni a számára odaígért földet. Mózes ekkor elmarasztalja a hírhozó „gyülekezet” lázítását. Tehát 10 felnőtt férfi — Mózes szavai szerint is — már közösségnek, gyülekezetnek tekinthető...

A zsidó istentisztelet világszerte, nálunk is, döntő többségében héber nyelven zajlik, a szokások is jobbára megegyeznek az ősidők óta és világszerte ma is gyakorolt rituáléval. Ezt írja elő a hagyomány, s ezenfelül ez fűz össze bennünket a közeli és távoli múlttal, s a világ más tájain élő testvéreinkkel. Imakönyveinkben nap mint nap az örömmel és szenvedéssel teli történelem jelenlétét érezzük. Maga az ima voltaképpen a hajdanvolt áldozatbemutatást helyettesíti, ahogyan azt a bibliai Zsoltárok könyvében olvassuk: „Legyen az én imádságom áldozat Előtted, Uram”.

            A zsinagóga hagyományosan hármas feladata a közös imádkozás, a Tóra (Mózes öt könyvének) olvasása és a tanulás. Ez utóbbival kapcsolatos Jósua ben Gamala főpap i.sz. 64-ből való rendelete, amely szerint „minden olyan községben, ahol legalább tíz felnőtt férfi lakik, építsenek zsinagógát és iskolát”. Ennek köszönhető, hogy azóta is mindenütt, ahol zsidó település létrejön, erről a kettőről meg nem feledkezhetünk. És persze, ennek köszönhető, hogy az ingyenes és kötelező népoktatás — annak idején 6—13 éves korig — éppen a zsidóságban valósult meg először. Különös, de a tanulás még az imánál is előbbre való: a főpap említett rendelete ugyanis így folytatódik: „Amennyiben a községnek nincs elég pénze, hogy zsinagógát és iskolát építsen, akkor csak iskolát létesítsenek, mert imádkozni ott is lehet...

            Ősi előírások szabják meg (vagy éppenséggel ösztönzik) a zsinagógaépítő munkáját. Mindenekelőtt a zsinagóga homlokzatának keletre, Jeruzsálem felé kell néznie: ezért keletkezett egy kisebb törésvonal a Dohány utcai zsinagóga bejáratánál, ami eltér az utca irányától. Belül, a keleti főfalon helyezkedik el a frigyszekrény, amelyben az ősi Tóra-tekercseket őrzik. A frigyszekrényt bársonyfüggöny és kárpit takarja, ezen héber szöveg és zsidó jelképek láthatók: menóra (hétágú lámpás), Dávid-csillag, kettős oszlop (a Szentély oszlopaira emlékeztetnek), oroszlán (Júda oroszlánja) és korona (a Tóra vagy a tudás koronája). A frigyszekrényhez, amely előtt mindig örökmécses ég, lépcsők vezetnek fel. (A hajdanvolt Szentély oltárához 15 lépcsőn vonultak fel a papok és — énekszó kíséretében — a léviták kórusának tagjai.) A Dohány utcai zsinagógában mindehhez még a frigyszekrény fölötti kupola, gyönyörű lámpások, míves szószék, ülések és fémkorlátok is járulnak. A hagyományos zsidó templomokban a Tórát (szombat délelőttönként) a középütt elhelyezett emelvényről (héberül bímá) olvassák, ám egyes modern zsinagógákban, így itt is, a keleti fal közelébe, az „oltárrészbe” helyezték azt át. Ezért a Tóra itt nem a nép közül, hanem fentről a néphez szól, akárcsak a prédikáció...

            A budapesti Dohány utcai zsinagóga ma a világ második legnagyobb és Európában — az amszterdamival együtt — a legmonumentálisabb zsidó templom. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja. A zsinagóga építésére — közel másfél évszázaddal ezelőtt — pályázatot írtak ki, amelyre a kor legjelesebb mérnökei nyújtották be javaslatukat. Végül Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára nyerte el a pályázatot mór stílusú zsinagógatervével. (Korábban ő tervezte a bécsi nagyzsinagógát is.) Alig négy esztendő alatt végeztek a teljes kivitelezéssel, ami annak idején is rekordidőnek számított. (Hozzávetőleg ennyi ideig tartott a nemrég zárult felújítás is.) Az építésvezetőWechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta, valóságos csodát művelt. Förster távollétében még az egyik rivális magyar építész munkáját is igénybe vette: így aztán FeszlFrigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án, az őszi zsidó nagyünnepek előtt került sor. (Nem véletlen, hogy a felújítás utáni újjászentelést is éppen szeptember elején valósították meg.)

            A Dohány utcai zsinagógához az elmúlt közel másfél évszázad alatt számos történelmi és kegyeleti emlék fűződött. A szomszédos, azóta lebontott saroképületben (helyén épült a Zsidó Múzeum) született 1860-ban HerzlTivadar író, újságíró, a zsidó állam, a modern Izrael megálmodója. Emléktáblája a Múzeum lépcsőfordulójában található. (Újabban az előtte keletkezett kis teret is Herzl térnek nevezik.)

A zsinagóga falai között a magyar történelem örömteli és szomorú eseményei is visszhangra találtak. A nemzeti évfordulókat, elsősorban március 15-ét, rendszeresen megünnepelték, ugyanakkor gyászistentiszteletet tartottak a nagy magyar államférfiak (Széchenyi, Kossuth) elhunyta alkalmából is.

            A nemrég lezajlott, nagyszabású felújítás nem az első ilyen esemény az épület történetében. 1929 és 1931 között ugyanis a zsinagóga egész környezetét újjávarázsolták. Akkor emelték a mai Zsidó Múzeumot (hivatalos nevén Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény), a kupolás Hősök templomát, amely az első világháborús zsidó hősök emlékét őrzi, s amely sokáig, a Rumbach utcai templom megszűnése után, az úgynevezett statusquo (mérsékelten konzervatív) irányzatú pesti zsidóság legfőbb imaházaként működött.

            Az akkori átépítés során alakították ki azt az oszlopcsarnokkal körülvett kertet is, amelyről a tervezők nem is sejtették (holott talán sejthették volna), milyen szomorú szerepet fog egykor betölteni a magyar zsidóság életében. Ekkor ugyanis már — az érlelődő fasizmus jegyében — súlyos megpróbáltatások sorozata indult a zsinagóga történetében. 1931 tavaszán revolveres merénylő golyói oltották ki két hívő életét, 1938 februárjában pedig a szemközti ház tetejéről kézigránátot dobtak az istentiszteletről távozók közé. Végül 1944-ben itt állították fel a pesti gettót: egyik kapuja az árkádsor Wesselényi utcai oldalán volt. A mögötte levő háztömbökben és magában a zsinagógában is közel hetvenezer embert zsúfoltak össze, vagyonuktól és jogaiktól megfosztva, állandó halálfélelemnek kitéve.

Budapest ostroma idején a templomot 27 találat érte, ezek egyike-másika hosszú évtizedeken át látható volt. A templom kertje ekkor lett a mártírok temetője. Itt hantolták el — sokukat tömegsírban — a betegségben és éhen halt vagy meggyilkolt áldozatokat. Többségüket   később   a  hozzátartozók  kérésére   exhumálták   és  a rákoskeresztúri zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra. Jórészüket azonban (mintegy hétezer holttestet) nem tudták azonosítani, vagy hozzátartozójuk sem maradt életben: így hamvaik ma is itt nyugszanak...

             A zsinagóga felújítása nemrég fejeződött be. A megújult külső azonban megnyugtatóan és bíztatóan hat az itthoni és az elszármazott zsidó közösségre. Hiszen ez a templom — az egész ország és a világ zsidósága szemében —  a magyar nyelvű zsidó közösség és a magyar zsidó kultúra szimbóluma lett. Előterében kezdődött évekkel ezelőtt a nyitást meghirdető magyar zsidóság nagy szimpóziuma, a Nyári Zsidó Fesztivál és a Magyar Zsidó Könyvnapok máig tartó sorozata.

            A megújult külsejű épület homlokzata fölött bibliai mondat hirdeti a Világ Urának jelenlétét: „Építsetek nekem szentélyt, hogy köztük lakozzam”. Nem a Mindenhatónak van szüksége a templomra, hanem nekünk magunknak, hogy imáink szárnyán és a kultúra értékei révén egyaránt magunk között érezzük Őt, valamint testvéreink és embertársaink együttérzését. Legyen végre ez a nagy történelmi múlttal rendelkező, világszép zsinagóga valóban a „gyülekezés háza”...

http://www.zsido.hu/tortenelem/dohany.htm