|
A centralizáció évei
1945-ben az országgal együtt romokban heverő főváros ismét az országos politika színtere lett elsősorban. Az újjáépítés heroikus munkájára, az élet újraindítására a fővárosban a Budapesti Nemzeti Bizottság vállalkozott. A Bizottság azonban nem válhatott a többpárti várospolitika demokratikus fórumává. Az 1948-ban hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja által 1950-ben bevezetett szovjet tipusú tanácsrendszer ugyanis a demokratikus fejlődés hagyományaival való végleges szakítást jelentette. A centralizált vezetés semmiféle helyi - történeti - érdek érvényesülésének nem adott lehetőséget. Bár a fővárosban élt az ország lakosságának egyötöde, az ipari termelés 60 %-a innen került ki, s a tudományos élet képviselőinek 80 %-a a fővárost választotta lakhelyül, Budapest csupán a 20. megye volt az ország 19 megyéje mellett. Az egyesítéskor létrehozott 10 kerület 1930-ban 14-re bővült, s most 1950-ben, a peremvárosok és községek bevonásával - azaz Nagy-Budapest létrehozásával - 22-re nőtt. A főváros - új - képviseleti testülete a Fővárosi Tanács volt, élén a Végrehajtó Bizottsággal, mely nem csupán szakigazgatási, hanem politikai szervezet is volt, s amely szervezetben a politikai megbízhatóság számított és nem a szakértelem, a hozzáértés. A főváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s az ország tervutasításos gazdasági rendszerében a főváros a központi - azaz állami - forrásból igényelte a működéséhez szükséges anyagi keretet. Költségvetésében előre meg kellett terveznie a várható bevételek és kiadások mellet a - veszteséget, a hiányt is (!), miközben Nagy-Budapest agglomerációs gondjainak megoldása is súlyos teherként jelentkezett költségvetésében. Az 1954:IX. és X. tc. - a tanácsokról és a tanácstagok választásáról - a túlszabályozott állami irányításon próbált enyhíteni - csekély eredménnyel.
http://www.budapest.hu/Engine.aspx?page=tortenelem
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
